„Helyére tedd a szót, értékét úgy emeld ki!”

SütÅ‘ András
 

„Mi leszel, ha nagy leszel?” – hajoltak le a 4-5 esztendÅ‘mhöz a felnÅ‘ttek s a nagyok.

„ÉnekesnÅ‘!”

Hogy a világba vannak magától értetÅ‘dÅ‘, „legtermészetesebb” dolgok,  arra a fenti csirikkoló feleletem volt az Ámen.

Azótától tartom:

"Be jó, Istenem, hogy még nem vagyok nagy!"

Be hálás, hogy haladhatok a növekedésnek ebbe a kacskaringatós, örökkémásritmusu, sokféleségibe is egyfelé vezetÅ‘ (mi úgy mondjuk: egyűgyü) zarándoklatába.

Kós Károly: "Ha a népművészetet valaki forrásnak tekinti, nálam sokkal nagyobbak, mint amilyen Bartók, vagy Kodály, azok nem azért tették ezt, mert jólesett mocskos parasztok közt keménykalappal sétafikálni és elegánsan felirogálni, hogy milyen kedvesen énekelnek itt a népek, hanem azért, mert a felhangzó régi magyar pentaton dalokban elemi erÅ‘ szólalt meg, amely nem a magyar néprÅ‘l szólt, hanem a világról. "

Úgy lehet, ezért lett nekem útilapi a hegedű 6 esztendÅ‘sön s kerengetett-taszigált, még hurcolt is annyiféle tájain a muzsikának.

Csíkszeredától-Kolozsvárig, MarosvásárhelytÅ‘l-Budapestig....

Akármelyik szege-likába szerelÅ‘dtem el a világnak,  akármikor „be tudtam hangolódni” , ha megzendítettem odabent az én „Á” hangomat:  örökkésóvárgott-szeretett Székelyhonom beszédjinek a mélységeket-magosságokat egybeívelÅ‘  dallamhangját.

Legyen az Csíki, Gyergyóalfalvi, Gyergyótölgyesi ének – mesebeszéd.

Ezért sokféle szolgálatra kapható voltam, vagyok s legyek is.

Roska Péter atyától tanultam, hogy "A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol" .

„NapkeletrÅ‘l jöttem, nagy hegyek, zúgó fenyvesek, kis faluk világából, ahol még álmodnak szűkszavú kemény magyarok csudás álmokat, ahol még mesélnek vén nótafák nagy régi idÅ‘krÅ‘l, elmúlt világ elporladt emberekrÅ‘l. Abban a világban sok a rom, sok az útszéli kereszt, sok a gazdátlan kúria, és sok, nagyon sok az elárvult puszta magyar templom. És sovány a föld és köves nagyon. Ott Erdélyországban. Nagy palotás rakott városba kerültem, ahol sok a zaj – annyi, mint napkeleten a csend – ahol örökké siet az ember, ahol vastag füstös a levegÅ‘, hogy nyomja az ember lelkit is. És itt, ebben a lüktetÅ‘, a jövÅ‘nek élÅ‘ életben, ebben a zajos, vidám városban sokszor eszembe jut az a másik elhagyott világ, s elmúlt, megfagyott idÅ‘k szele borzongat… ”

Kós Károly

ÚjraéledÅ‘, valóságos mesebéli történetekhez szélesszívvel- tágas füllel közelkucorodni hangtalan, vagy a nyelvemrÅ‘l pengetve s a megtalálkozás figyelmes talajába hinteni az örökül kapott, soklelket váltott- tarisnyát látott mesés dallamok érlelt, örökkéfriss magjait: ugyanvalóst a leghonosabb nekem. Édesmindegy!

HazaszerelÅ‘dött, álarcahullatott- felejtett egy-másra érintkezés ez, amitÅ‘l kacag a Jóisten szive is!

 A honvágy az én  leghűségesebb vándortársam és kenyeres jópajtásom.

Lámpásom  ebbe a lármás, pompával  ékesített, nem az ideig-óráig, hanem a  tartós örömre-békességre szomjas, delejes világba, ahol a kergetÅ‘zésnek-bújócskának végehossza nincs.

„Szólni magamról unott dolog,... volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer, hét mérföldes csizmáju hÅ‘s, derék Királyfi, ki szabad mellel elindult és himm-hámm, elnyelték a mesék.”

Ady Endre

Amíg hallhatom s hordozhatom a  a  régtÅ‘l életretartó székely nyelvünkkel feltámadásunk üzeneteit, addig haladatba vagyok.

E’vvégett ezúton jó szívvel merem ajánlani magamat: éljenek vele, ismerjék meg, szeressék s használják kérem nyugodtan ezt a közös örökségünket, ami a történeteink dalba, mesébe szövött hímezete, ha már idáig megmaradt mindnyájunk (sz)épülésére!

„A beszéd hallgatással kezdÅ‘dik. Meghallgatással. Nyitottsággal. Ha romlik a nyelv, a szeretet romlik, mert a beszéd adás és befogadás.”

Kamarás István

Ha hívnak, vivÅ‘dök örömest, mert azt jelenti: MESE NINCS, AMÍG MESE VAN, ADDIG HÁLA S HALADAT!

Üdvösséget:

Ilyés Szabó Anna